Kategóriák
Hírlevél
TOP termékek
Termékajánló
Tanúsítvány
SSL Certificate
Házhozszállítás

Termék részletek


Nemez / Vándorok takarói

Nemez / Vándorok takarói
Szerző : Vetró Mihály
  • Népek, minták, nemezek

    A nemezkészítés a nagyállattartó, vándorló népek ősfoglalkozása volt az ókortól kezdve. A rendelkezésükre álló nagy mennyiségű gyapjúból már bizonyíthatóan legalább négyezer éve készítettek különböző viseleti darabokat és használati tárgyakat. A nemezsátrak belső terében használt nemeztakarók a legfontosabb és legnagyobb nemeztermékek. Ezeken ültek, ettek, aludtak, ezek kerültek a sátor oldalfalára díszítményként és hőszigetelő gyanánt. Nemeztakarókkal terítették le a használaton kívüli felszerelést, ágyneműt, a leány készülő kelengyéjét is.

    A nemeztakaróknak fontos szerepe volt a különböző szertartásoknál is. Az úgynevezett nomád népek sokféle vallási hovatartozásúak. Megtalálhatók közöttük az ősi ’sámán-’ vagy ’táltoshit’ emlékei, melyek gyakran átszínezik a később önként felvett vagy rájuk kényszerített vallás szertartásrendjét, de igen gyakori a buddhista, keresztény és mohamedán hit – gyakran felszínes – elterjedése. Ez utóbbi szertartásrendjének fontos kelléke az imaszőnyeg, melyet – a letelepedett népek szövött, csomózott szőnyegeivel szemben – a vándorló népek általában nemezből készítenek.

    A szkíták leszármazottai, az ún. íjfeszítő népek szertartásaiban fontos szerepet kapnak a nemeztakarók. Bár ezekről nagyon kevés feljegyzéssel rendelkezünk, a szkíta vallás egyik oldalágának, az eretnekmozgalomként üldözött manicheizmusnak középkori ábrázolásaiból tudjuk, hogy a szertartásokon használt dobogókat nemeztakarókkal terítették le. Ezek mintarendszere nagyon emlékeztet a szkíták másfélezer évvel korábban és a közép-ázsiai asszonyok közelmúltban készült nemeztakaróira.

    Középkori leírásokból tudjuk, hogy a különböző beavatási szertartásokban is fontos szerepe volt a – gyakran egyszínű fehér – nemeztakarónak.

    A nomádok Eurázsia sztyeppéin, alföldi és hegyi legelőin vándoroltak a Sárga-folyótól a Dunáig terjedő igen hosszú és viszonylag keskeny földrajzi területen. Életmódjuk, így kézművességük évezredeken át alig változott, ezért lehetséges, hogy a Kr. e. 3-1. évezredben élt szkíták és hunok nemeztakaróihoz hasonlóak napjainkban is készülnek Közép-Ázsia félreeső területein. Bár az itt élő népek mindig viszonylag mozgékonyak voltak, mindegyiket jól tudjuk egy-egy területhez kötni. A különböző földrajzi és kulturális egységeket összekötötte az ókortól a közelmúltig működő kereskedelmi folyosó, a Selyemút, amin az áruk, a kulturális és vallási szokások mellett technológiai tudás és képjelek, minták is vándoroltak. Talán ennek köszönhető, hogy az elmúlt 2-3 ezer évben készült nemeztakarókon néhány alapmotívum szinte változatlanul jelenik meg.

    Könyvünkben a nemezkészítő népek hagyományos takaróit mutatjuk be. Közép-Ázsia, a Közel-Kelet, a Kaukázus népeinek életmódjához hozzátartozik ez az ősi kelme. Vannak nemezkészítési és mintázási módszerek, valamint motívumok és mintaszerkezetek, melyek egy-egy néphez, népcsoporthoz köthetők, de ezek nem kizárólagosak. A legjellegzetesebb nemeztakaró-típus mellett a legtöbb nép készít egy-két más típusút is. Mivel ezek a törzsek folyamatosan kapcsolatot tartottak szomszédaikkal, megfigyelhető a mintázási technikák és a motívumok egymásra hatása, átfedése is. Gyakori az is, hogy egy-egy nemezen belül többféle mintázási módszert együttesen alkalmaznak.

    A minták kialakítása alapján két nagy csoportra oszthatók a nemeztakarók. Egyik lehetőség, hogy már a nemezlapok elkészítésekor, a gyapjú elrendezésekor, tehát még a tömörítés előtt kialakítják a mintás felületet. Az így készült takarókat belehengerelt mintájúaknak mondják. Ilyen pl. a tekemet, az alakiiz, vagyis a tarka nemez. Ekkor a minta lehet szárazon megsodrott színes gyapjúszálból, ami zsinórszerűen van lerakva egy gyúrószőnyegre. Ezek közeit kitölthetik eltérő színű, gyakran rövidebb szálú gyapjúval. Ezt a módszert elsősorban a türkmenek és egyes kaukázusi népek használják.

    Szintén már a készítés szakaszában kerül a nemezbe az úgynevezett előnemezből, vagyis egy félkészre gyúrt nemezlapból kivágott minta is. Természetesen ez is az alaptól eltérő színű. A Közel-Kelet népeire, a perzsákra, a törökökre jellemző, hogy az előnemezből egységesen keskeny, egyenes sávokat vágnak ki, és ebből alakítják ki a mintát. Ebben az esetben az egyenes sávot lerakás közben kissé meg is tudják hajlítani, amikor a minta úgy kívánja, de a módszerből adódóan gyakori a geometrikus mintázat alkalmazása. Gyakran használnak cikkcakkos, vagyis farkasfog-szerűen kivágott előnemezt is. Az anatóliai nemeztakarók többsége így készül.

    Előnemezből bonyolultabb mintázat is készülhet, amikor az egyszínű lapból nagyobb felületegységeket vágnak ki. Ilyenkor gyakori, hogy a maradékot is felhasználják, vagyis egymás mellé kerül a minta és negatív formája is.

    A másik lehetőség a nemeztakarók mintázására, hogy egyszínű nemezlapokat készítenek, és különböző módszerekkel csak később alakítják ki a motívumokat.

    A mongol népekre jellemző, hogy egyszínű – általában fehér – vastagabb nemezlapot gyúrnak, és a száradás után viszonylag sűrűn geometrikus mintázatot tűznek a nemezbe. Ez egy adott vonalrendszer mentén az anyag teljes vastagságában való szoros átvarrást jelent, ami nemcsak díszíti, de erősíti is a nemezt. A varrás legtöbbször a nemez színével megegyező, tehát a minta csak az anyag kidomborodásai miatt észlelhető.

    Szintén egyszínű nemezre varrhatnak fel előre megsodrott zsinórt is mintaként. Ez leginkább egyes kaukázusi törzsekre jellemző. Van, hogy az egyszínű nemezlapokat teljes felületen, vagy csak részben hímzéssel díszítik. A hímzéstípusok közül legelterjedtebb az úgynevezett tamburhímzés, ami egy horgos, hegyes tűvel készül, a nemez teljes vastagságában mintáz, a felülete pedig láncöltésre emlékeztet. Használják Közép-Ázsiától a Kaukázuson keresztül Indiáig. Kedveltek még a nemez díszítésénél a láncöltések különböző változatai, a száröltések és a különböző laposöltések is.

    A szkíta nemezhagyományokra ismerhetünk a különböző rátétes nemeztakarókban. Az egyszínű – általában vastagabb – nemezlapra vékonyabb nemezből, esetleg bőrből vagy szövött textíliából kivágott mintákat varrnak fel. A rátétre is igaz, hogy nemcsak díszíti, de erősíti is a nemezt, éppen ezért gyakran elsősorban a kopásnak legjobban kitett részekre kerül. Rátétes nemeztakarókat a kaukázusi karacsájok, balkárok és karanogajok, valamint a közép-ázsiai kazakok és kirgizek készítenek.

    A szabott-varrott módszerrel készült nemeztakarókhoz több, különböző színű lapot nemezelnek. Két vagy három eltérő színből ugyanazt a mintát vágják ki, és az egymáshoz kapcsolódó pozitív-negatív felületeket kicserélve összevarrják azokat. Ennek a módszernek előzményét szintén megtaláljuk a szkíta nemeztakarókon, de használták a hun mesterek is, ahogy ez a Nojon Ul-i feltárásból tudható. Így készül a kirgiz sirdak, vagy a kazak szürmak is. E két kipcsak-török népre ez a nemezkészítési eljárás a legjellemzőbb, csakúgy, mint néhány kelet-kaukázusi, részben kipcsak kultúrájú kumik, csecsen, ingus és avar népekre. A vágott felületeket, ahol a különböző színű nemezlapok találkoznak, általában zsinórral, szalaggal vagy valamilyen hímzéssel fedik. Ez nemcsak óvja a vágott szélt a használat során, de mivel általában mindkét szomszédos nemeztől eltérő színű, gyakran kiemeli, határozottabbá teszi a mintát.

    A fent felsorolt leggyakoribb nemezmintázási módszereket gyakran egymással együtt is alkalmazzák. Különösen a kaukázusi nemezkészítő népeknél gyakori, hogy a rátétes nemezeket hímzik és tűzéssel is díszítik, vagy a szabott-varrott mintát együtt alkalmazzák a zsinórozott felülettel. Ide tartoznak az üzbég asszonyok által készített, kisebb-nagyobb hímzett nemezlapokból mozaikszerűen összeállított menyegzői takarók is. Az, hogy a különböző népek, népcsoportok melyik nemezdíszítési módszert alkalmazzák, elsősorban saját hagyományaiktól, függ, és ez általában nem változik évszázadokig sem. Így kialakultak egy-egy népre jellemző díszítések, és az annak megfelelő motívumvilág és mintaszerkezet. De természetesen ezen belül az egyes tájegységeken, területeken is vannak jellegzetességek, így viszonylag nagy pontossággal tudható, hogy az adott nemeztakarót melyik nép készítette és melyik területen készült.

    A hagyományos vándorló pásztor életmódot folytató népek körében szinte mindig asszonyok készítik a nemeztakarókat, és ezek leginkább csak a saját és a család szükségleteit elégítik ki. A letelepedett népeknél, ahol műhelyek jöttek létre, és általában piacra vagy megrendelésre dolgoznak, kizárólag férfiak tevékenysége a nemezkészítés. Különös ez, ha belegondolunk, hogy az első esetben az asszonyok végzik a nagyon kemény fizikai munkának számító gyúrást, míg a második esetben műhely körülmények között a férfiak ezt általában gépesítették, míg kézzel végzik az aprólékos és nagy odafigyelést igénylő hímzést.

    A nemeztakarókat megkülönböztethetjük kialakításának finomsága, igényessége szerint is. Ahol nemezsátrakban használják a takarókat, jellemző, hogy a földre több réteg nemez is kerül. Ilyenkor természetesen legalulra teszik az egyszerű, vastagabb, esetleg kopottabb, régebbi darabokat. Ezekre a legtöbb népnek külön elnevezése is van. A kazakok kosmának hívják az alulra kerülő, igénytelenebb takarókat, a koszosabb, vagy a füst miatt megfeketedett nemezek neve kurumkiiz. A felülre kerülő, mívesebb, gyakran hímzett, zsinórozott takarókat igyekeznek védeni a kopástól. A türkmeneknél jellemző, hogy a hátoldalra pöttyöket vagy más egyszerűbb mintát tesznek, és hétköznapokon ezt fordítják felfelé. A türkmen jomud törzsnél gyakori a mindkét oldalán mintás nemez, ilyenkor az ünnepi oldal kissé díszesebb, bonyolultabb mintájú, de a hétköznapi oldal is igen míves. A földre szánt nemezek általában lényegesen vastagabbak, mint a sátor falára való díszes darabok, különösen vékonyak a ládák, polcok letakarására és díszítésre szánt takarók.

    Az egyes népek és népcsoportok sajátos, egyedi mintamódszereket alkalmaznak. Ezt jól példázzák a kalmük nemeztakarók. A mongol nyelvű népek leginkább geometrikus mintákkal, tűzéssel díszítik és erősítik egyszínű nemezeiket. A mongol nyelvet beszélő, de a nagyobb mongol népességtől távol, a Kaukázusban élő kalmükök nagyon hasonló nemezeket készítenek. Érdekes, hogy a közelmúltig nagyobb hatással van rájuk őseik hagyománya, takaróik jobban emlékeztetnek azon a rokon népekére, akiktől már évszázadok óta távol élnek, mint a közvetlen szomszédaik nemeztakaróira. A kalmükökön kívül a Kaukázusban csak a szintén részben mongol (és részben török) eredetű karanogajok készítenek tűzött nemezeket. Már ez is mutatja, hogy a nemeztakarók mintái és díszítési módszerei elsősorban az egyes népeken, népcsoporton belül hosszú időn át megőrzött hagyományokon alapul, és a mintaszerkezet kialakulását nagyban befolyásolja a beszélt nyelv szerkezete is.

    Könyvünkben a hagyományos nemeztakarókat mintakialakítási módszerük szerinti csoportokban mutatjuk be. A fejezetek elején röviden ismertetjük a munkamódszer lényegét, a nemez készítésének menetét, bemutatjuk, mely nép vagy népcsoportok készítenek ilyen módon takarókat, illetve ismertetjük a jellegzetes mintaszerkezeteket és motívumokat.
  • Cikkszám
    KSNK-068
    Tömeg
    700 g/db
Webáruház készítés