Kategóriák
TOP termékek
Termékajánló
Tanúsítvány
Termék részletek
Kőbölcső DVD
Fényképezte és rendezte: Balogh István
-
Valamikor a rendszám váltás után egy kiskunsági gazda sóderbányát nyitott búzaföldje helyén. Az üzlet ugyan csődöt mondott, de az élővilág nagyon meggazdagodott. Szinte ahány kavics, annyi élőlény nyüzsög ebben az alig két focipálya méretű tóban. A víz közepén lévő sódercsíkon és a tenyérnyi sóderkúpokon szinte egymást érik a danka és küszvágó csér "fészkek". Mintegy húsz pár bíbic is kotlik a sóderen. Természetvédelmi szempontból a legnagyobb öröm, hogy a szikes tavak fogyatkozása miatt bajba került széki gólya, avagy gólyatöcs is fölfedezte ezt a bányatavat. Fölfedezés számba ment a kis lilék nászviselkedésének, párzásának és a kőbölcsőben kelt csibék megörökítése. Az álcázva telepített automata kameráknak köszönhetően testközelből láthatjuk a kotló madarak életét. A víz alá telepített kamerák objektívjének tükrében halak, gőték, rákok, ebihalak nézegetik magukat. Az etető anyagnak és a tiszta víznek köszönhetően akár egy zsúfolt akváriumban. A sódertó sásos, kákás szegletében a tőkés rucák mellett tanyáznak a kanalas- és üstökös kacsák. A tó melletti parlagföldön sikerült közeli képet fölvenni egy zsákmányát tépő barna réti héjáról. Nézzék meg a Kőbölcső mozit! Nem fognak unatkozni!
-
Cikkszám KT-008Tömeg 98 g/db