Zuzu a madárijesztő

Hajnal dereng a hegyek mögött, finom glóriával vonja be a gerinceket. Puha, ezüstös pára ül a völgyekben - béke és csend honol a tájon. Jelre vár az álmából ébredő világ. S valóban: fenyőerdő mélyéről hirtelen madárhang lendül, dallamát visszhangozzák a hegyek. Megtörik a csend, s a harsogó élet árad nyomában. Száz torokból tör elő az ének, hálát adva az új napért. A tiszta lapért. Lángoló Nap szárnyal az égre, ezer ágon szórva mosolyát. Szellőjárta hegyi réten álmából riadt fel, s ugrott talpra Zuzu, a madárijesztő. - Jujj, de rosszat álmodtam! - kiáltotta, de senki nem figyelt rál. Nem is várta. Kemény legény volt, csak a munkája érdekelte. Fontos poszton állt: gazdája azzal bízta meg, hogy ijessze el a közeli gyümölcsösből, búzatáblából a madarakat. De Zuzu ennél többet is tett: nemcsak a madarakra volt gondja, hanem minden más közeledő állatot is elkergetett, legyen az pocok, róka, vagy darázs - mindenkit, aki szerinte a termést veszélyeztethette. S nemcsak a gyümölcsöst…